Hírek Kíváncsi a legfrissebb hírekre? Iratkozzon fel a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. RSS csatornáira!

2014-ben kültéri medencékkel és szaunákkal bővült a fürdő

2014-10-03

2014. október 2-án, a Dandár Gyógyfürdő új fejlesztésének átadásával lezárult a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. rövid távú programja, így a társaság immár mind a hét, egész évben üzemelő gyógyfürdője rendelkezik nyitott medencével.

2014-ben kültéri medencékkel és szaunákkal bővült a fürdő

A Dandár fürdőt 1936-ban adták át, és eredetileg tisztasági fürdőként üzemelt, mivel a környező lakásokban nem mindenhol volt fürdőszoba. 1978-ban felújították, azóta nem történt érdemi változás. Idáig csak az épületen belül, egy térben három viszonylag kisméretű medence és egy szauna állt a vendégek rendelkezésére. Az épület egyéb részei és a zárt, csendes udvar kihasználatlan volt.

2013-ban került sor a Dandár Gyógyfürdő földszintjén, a medencetérhez kapcsolódó vizesblokkok átalakítására, valamint az udvari homlokzat egy részének hőszigetelésre, színezésére, valamint nyílászáró cseréjére. Az utcai díszes téglahomlokzatot, mely helyileg védett, megtisztítottuk, a felületet impregnáltuk, valamint a műkő lábazat hibáit kijavítottuk.

A 2014. évi átalakítások mindegyike a fürdő szolgáltatásainak bővítését eredményezi, hiszen az új szolgáltatások a jelenlegi egy medenceteres, zárt téren kívül a fürdő jelenleg kihasználatlan területein, az udvaron és a pinceszinten kerültek kialakításra.

A pince egy kisebb wellness részleggé változott. Szauna, gőzkamra, merülő medence és pihenő található benne. Az eddig elfeledett udvar is kivirult. Élményelemekkel két termál medence került kialakításra, amelyek 34-36 ºC-os hőmérsékletükkel a téli hideg napokon garantáltan feledhetetlen órákat fognak szerezni a vendégeknek a gőzölgő vizükkel és a párás levegővel.

Közlemények

Mozgássérült beemelő nem üzemel, 2019-06-03
Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy a mozgássérült beemelő jelenleg nem üzemel.
Megértésüket és...

Mozgássérült beemelő nem üzemel, 2019-06-03 Bezárás

Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy a mozgássérült beemelő jelenleg nem üzemel.
Megértésüket és türelmüket köszönjük.

Felújítási munkálatok, 2019-05-24
Tájékoztatjuk tisztelt Vendégeinket, hogy a fürdőben zajjal járó felújítási munkálatok zajlanak. Az ...

Felújítási munkálatok, 2019-05-24 Bezárás

Tájékoztatjuk tisztelt Vendégeinket, hogy a fürdőben zajjal járó felújítási munkálatok zajlanak. Az okozott kellemetlenségért türelmüket és megértésüket köszönjük!

Karbantartási munkálatok, 2019-04-25
Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy a fürdőben kábelezési munkálatok zajlanak. Az esetlegesen ok...

Karbantartási munkálatok, 2019-04-25 Bezárás

Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy a fürdőben kábelezési munkálatok zajlanak. Az esetlegesen okozott kellemetlenségek miatt elnézésüket és türelmüket kérjük.